Szombaton délután szakadozhat fel a felhőzet, vasárnap jöhet a napsütés, de éjszaka már mínusz fokokat is mutathat a hőmérő.

Szombaton kezdetben többnyire borult idő várható, többfelé esővel. Délután a Dunántúlon nyugat felől szakadozni kezd a felhőzet, és fokozatosan egyre kevesebb helyen fog esni. A Dunántúlon megélénkül, nyugaton néhol meg is erősödik az északi szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 7 és 11 fok között valószínű. Késő estére 2 és 7 fok közé csökken a hőmérséklet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.

Vasárnap eleinte változóan felhős idő lesz nyugaton több, keleten kevesebb napsütéssel, majd nyugat felől fokozatosan megvastagszik a felhőzet. Helyenként kisebb eső előfordulhat. A délnyugati szél néhol megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2, +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9, 13 fok között alakul.

Hétfőn többnyire erősen felhős lesz az ég, a déli óráktól északnyugat felől egyre többfelé várható eső, záporeső. A délnyugati szél megélénkül, többször megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1, 6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9, 14 fok között alakul.

Kedden nyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet, egyre többfelé kisüt a nap. Kezdetben keleten még szórványosan valószínű eső, majd nyugaton alakulhat ki néhol zápor. Többfelé erős, viharos lesz az északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1, 6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5, 10 fok között alakul.

 

 

Forrás : Hír24

http://www.hir24.hu/belfold/2015/02/28/vasarnap-jon-a-fagy/#sl

Keresés