Ezeket edd vérszegénység esetén !

Megfelelő étkezéssel javíthatsz a vérszegénységen, viszont nem árt pár dolgot figyelembe venned.

     Gyakori betegség, mégis sokan vannak, akik csak legyintenek rá, mondván, úgysincs komolyabb tünete. Pedig súlyos következményei is lehetnek, mint például szívritmuszavar, idegrendszeri károsodások, illetve állapotos nőknél a magzatot is veszélyeztetheti. Ilyenkor általában gyógyszeres kezelést szoktak javasolni az orvosok, de helyes táplálkozással is sokat tehetsz az egészségedért.

Mikor beszélünk vérszegénységről ?

     A betegség egy olyan állapot, amikor a vörösvértestek, illetve a bennük található hemoglobin a normális szint alá esik, amit egyszerű vérvizsgálattal ki lehet mutatni. Leggyakrabban vashiánnyal párosul, mivel ha e nyomelem raktárai kiürülnek, akkor kevesebb vörösvérsejt képződik. Kúraszerű gyógyszeres kezeléssel, valamint speciális táplálkozással orvosolható, vagy akár meg is szűntethető ez az állapotot, attól függően, milyen súlyos fokozatú a vérszegénység.

     Fiatal nőknél, terhes kismamáknál fordul elő leginkább, főleg, ha vegetáriánusok, ezért nekik fokozottabban kell ügyelniük a változatos, vasban gazdag étrendre.

Vérszegénység tünetei:

1. sápadtság

2. fáradékonyság

3. gyakori szédülés

4. csökkent ellenállóképesség a betegségekkel szemben

5. koncentrálóképesség hiánya

Állati, vagy a növényi eredetű élelmiszert fogyasszak ?

      A vashiányos vérszegénységgel küzdőknek elsődleges feladata, hogy növeljék a vaskészletüket. Rossz hír a vegetáriánus étrend követőinek, hogy a növényi eredetű táplálékok esetében ez a nyomelem sokkal kevésbé képes felszívódni – csupán 1%-ban, mint az állati társainál – ahol akár 30%-ban. Tehát téves az az elképzelés, hogy ha sok spenótot, céklát, vagy a ribizlit eszünk, akkor segíthetünk az állapotunkon. Hogy mit tegyél? Természetesen nem kell lemondanod ezekről a finomságokról, viszont ügyelj arra, hogy mellé mindig fogyassz kevés húst is, mivel az állati eredetű táplálékok segítik az előbbiek vasfelszívódását.

      Hetente minimum egyszer ajánlott, hogy a tányérodon legyen hal is, mely mellé köretnek válassz hüvelyes zöldségeket.

Megnövekedett vitaminszükséglet...

C-vitamin

     Bizonyára tudod, hogy mennyire fontos a C- vitamin bevitele, viszont ha te is küzdesz a vérszegénységgel, akkor mindenképp növeld az ebben gazdag ételek fogyasztását, mivel segíti a vas felszívódását. Egy tanulmányban bebizonyították, hogy az aszkorbinsav akár háromszorosára is megnövelheti az anyag beépülését, így serkenti a vörösvértestek képzését is. Állapotos és szoptató nőknek ezért gyakran szoktak javasolni a kiegészítő C-vitamin bevitelt, annak ellenére, hogy az anyatej nagy mennyiségben tartalmazza.

B12-vitamin

      A vészes vérszegénység fő okozója a B12- vitamin hiánya, mely nélkülözhetetlen a megfelelő vérképzéshez. Ami fontos, hogy ezt a szervezet kizárólag állati eredetű tápanyagokból tudja felvenni, ezért ez gyakran a vegetáriánusok betegsége. Tejtermékek és tojás fogyasztásával helyreállítható a normális szint, viszont akik ezeket is megvonják maguktól, nekik mindenképp szükséges a B12-vitamin kiegészítő szedése. Sajnos a bioboltok gyógyírként gyakran árulnak erjesztett szójaterméket ilyen esetekre, viszont bennük csak minimális mértékben található meg ez az anyag.

Ezeket kerüld !

      Vannak olyan magas fehérjetartalmú zöldségfélék, melyek gátolják a vas felszívódását, mint például a szója, a diófélék, valamint a burgonya. Ugyanez igaz még a gabonafélékre, valamint az oxálsav tartalmú ételekre is (sóska, rebarbara), mivel oldhatatlan vasvegyületté alakulnak. A főzelékeket és a zöldséges mártásokat,ha lehet, ne sűrítsd liszttel, inkább turmixold össze a hozzávalókat, így elkerülheted, hogy az értékes nyomelemek kárba vesszenek.

     Italok tekintetében csökkentsd minimálisra a kávé és a teák fogyasztását, ezek helyett kortyolgass C-vitaminban gazdag gyümölcs- és zöldségleveket.

 

Forrás : Wellnes Cafe

Szerző : Tomanóczy Andrea

Ki van veszélyben ?

     Magyarországon a felnőtt lakosság közel kétharmadát érintik a zsíranyagcsere-betegségek (koleszterin- és triglicerid-eltérések). Fontos megismerkedni azokkal a rizikófaktorokkal, amelyek növelik a magas koleszterinszint kialakulásának esélyét.

Örökölte?

     Európában a leggyakoribb genetikai betegség a familiárisan örökölhető magas koleszterinszint, amely az ún. LDL-receptor károsodásán alapul. Nagyon magas koleszterinszintet okoz, a koleszterinszint heterozigóta formában 9-14 mmol/l közötti, homozigóta formában 15-30 mmol/l között lehet kezelés nélkül. A betegség alapja, hogy heterozigóta formában az LDL-receptorok kb. fele károsodott, míg homozigóta formában valamennyi LDL-receptor.

Ha nem érdekli, mit és mennyit...

      A legnagyobb hatással a koleszterinszint alakulására a telített zsírsavak vannak. Háromszor károsabbak, mint az állati eredetű koleszterin, ezért korlátozni kell a zsíros hús és sajt, a szalonna és a vaj fogyasztását. A megfelelő ételkészítés az első lépés ahhoz, hogy ne emelkedjen a koleszterinszint. Az étkezési szokások megváltoztatásával csökkenthető a magas koleszterinszint és vele együtt a szív-érrendszeri betegségek kialakulásának esélye. Az alkohol emeli a HDL-, de nem csökkenti az LDL-koleszterin szintjét. Az alkohol kis mennyiségben csökkentheti a szívbetegségek kialakulásának kockázatát, viszont a túlzott alkoholfogyasztás károsítja a májat, a szívet, emeli a vérnyomást és trigliceridek szintjét.

Túl súlyos ?

      Túlsúly és magas a koleszterinszint esetén, a legjobb megoldás a testsúly csökkentése. A súlycsökkenéssel a trigliceridek szintje is alacsonyabb lesz, ugyanakkor pedig emelkedik az ún. jó koleszterin szintje.

Moccanjon meg !

      A mozgás az, amely növeli a "jó", és csökkenti a "rossz" koleszterin szintjét, emellett csökkenti a vérnyomást, enyhíti a stresszt, javítja az erőnlétet, beleértve az erek és a szív erőnlétét is.

Az is fontos, az ember hány éves...

      A menopauza előtt a nőknek általában alacsonyabb a koleszterinszintjük, mint a hasonló korú férfiaknak. A változókor után a helyzet teljesen megváltozik, ilyenkor általában a rossz koleszterin szintje megnő, a jóé pedig csökken. Az általános koleszterinszint általában 60-65 év után emelkedik.

...és a szíve legyen fiatal...

     A magas koleszterinszint következtében lerakódások, plakkok alakulnak ki az érfalakon. Szűkülnek az erek, romlik a vérkeringés, amelynek következtében a szövetek nem kapnak elég tápanyagot. Vérrög is képződhet, amely az érfalról leválva bekerül a keringésbe és elzárhatja az eret, ezáltal súlyos vérellátási zavart okozva. A szív- és érrendszeri halálozás a zsíranyagcsere-betegségek szakszerű ellátásával csökkenthető és az életkor 5-10 évvel meghosszabbítható. Bizonyított, hogy egy százaléknyi koleszterinszint csökkenés átlagosan két százalékkal mérsékli a szívinfarktus előfordulásának kockázatát, így korántsem közömbös a koleszterinszint kérdése.

Kockázatkezelés

      Bár a magas koleszterinszint káros volta közismert, a kockázati tényezők és a klinikai állapot felmérésének optimális módja már kevésbé. A koleszterin csak különböző fehérjékhez kötődve szállítódhat a vérben, melyek közül két fehérjemolekula érdemel külön figyelmet: az ún. LDL (Low Density Lipoprotein - alacsony denzitású lipoprotein) és a HDL (High Density Lipoprotein - magas denzitású lipoprotein).

      Az LDL-molekula - "rossz" koleszterin - képes behatolni a sejtekbe és az érfalba, így a belőle felszabaduló koleszterin ott lerakódhat. A HDL-molekula - a "jó" koleszterin - képes az LDL által szállított koleszterin lerakódását megakadályozni, sőt a már lerakódott koleszterint az érfalból felvenni és elszállítani. Ezért fontos a kétféle koleszterin(szintet) egymástól megkülönböztetni, és az össz-, valamint LDL- koleszterinszint csökkentése mellett a jó (HDL) koleszterinszint növelésére is törekedni kell.

Mérhető a hosszú távú szív- és érrendszeri kockázat

     A szív-érrendszeri kockázat befolyásolásakor a kezelés célja az LDL-szint csökkentése és a HDL-szint emelése. Az "aterogén index" (az LDL-koleszterin/HDL-koleszterin hányadosa) a laboratóriumi leleteken általában nem szerepel, de a teljes "lipidprofil" vizsgálatakor könnyen kiszámítható. A lipidprofil a különböző vérzsír-értékek (LDL-koleszterin, HDL-koleszterin, triglicerid), mérését és értékelését jelenti.

     Az aterogén-index figyelembe vételével pontosabban felmérhető a hosszú távú szív- és érrendszeri kockázat. Ez a mutató például olyan esetekben fontos, amikor a beteg LDL-szintje még jelentősen nem emelkedett, de ezzel egyidőben a HDL-koleszterin - a "védőfaktor" - szintje alacsony.

     A metabolikus szindrómában szenvedő betegek kezelése átfogó szemléletet igényel, mivel a zsíranyag- és szénhidrátanyagcsere-zavaron kívül náluk magas vérnyomás és hasi típusú elhízás is fennáll.

Tájékoztatás - ellenőrzés

     Világszerte a szakemberek azt szorgalmazzák, hogy az orvos alaposan tájékoztassa a páciensét a helyes étkezési szokásokról és az egészséges életmódról, hangsúlyozza és ébressze rá a beteget a kezelés fontosságára.

     Nagyon fontos lenne javulást elérni az ún. másodlagos megelőzés és a kezelés terén. Ide egyebek mellett az új terápiák alkalmazása tartozik, vagyis a koleszterinszint rendszeres ellenőrzése, az ún. rossz koleszterin csökkentése, a cukorbetegek és az iszkémiás szívbetegek koleszterinszintjének csökkentése.

 

Szerző: Hámor Éva

Forrás: HáziPatika.com 2

Káros szenvedély...

 

Az aktív és a passzív dohányzás szervezetre gyakorolt hatásai


      A passzív dohányzás nem más, mint a parázsló cigarettából - beleszippantás nélkül is - kiáramló, illetve a dohányosok által kilélegzett füst keverékének belélegzése...

Ki a passzív dohányos ?

     A közvetlenül a cigarettából beszívott levegő tehát nem töményebb keveréke a mérgező komponenseknek, hanem más az összetétele, mint a magában parázsló cigaretta füstjének. Ennek az az oka, hogy szippantáskor több oxigén jelenlétében magasabb hőmérsékleten izzik a dohány - és a cigarettapapír -, amikor pedig magában füstölög, alacsonyabb hőmérsékleten ég, és bizony ekkor több káros anyag keletkezik. Mindebből az is következik, hogy az aktív dohányosok egyben passzív dohányosok is, a dohányzókkal egy légtérben tartózkodó nem dohányosok pedig csak passzívan dohányoznak.

Káros-e passzív dohányzás ?

     Bár sok ellentétes vélemény olvasható arról, mennyire bizonyítható a passzív dohányzás káros hatása, ma már inkább csak a dohányzás haszonélvezői hiszik, hogy nem az.

     A 90-es években a Genfi Egyetemi Klinikán Alfredo Morabiának és munkatársainak föltűnt, hogy semmilyen statisztikai különbség nem mutatható ki a dohányzó és nem dohányzó nőknél kialakult mellrákesetek számában. Nem akarták elhinni, hogy a dohányzás teljesen ártatlan a mellrák kialakulásában, így nem maradt más hátra, mint beigazolni gyanújukat, miszerint a passzív dohányzás a felelős a nem várt statisztikai eredményekért. A svájci kutatóknak igazuk lett.

     Ebből pedig az következne, hogy az aktív dohányzók egészségkárosodásáért is nagyrészt a passzív dohányzás a felelős, igaz ők gyakrabban vannak kitéve ennek a hatásnak.

Nikotin a dohányfüstben

     A dohányzással bekerülő, függőséget is okozó első számú méreg, a nikotin. Halálos dózisa 20-100 mg, bár szerencsére csak ritkán okoz azonnali halált. Előfordult már, hogy kisgyerek olyan pohár tartalmát kortyolta ki, amibe előzőleg cigarettacsikkek estek, és a száraz dohánylevélből kioldódott méreg oldatával oltotta szomját. Így is valószínűtlen azonban, hogy halálos adag nikotin kerüljön a szervezetbe, miután egy szál cigarettában "csak" 0,1-1 mg nikotin van.

     A dohányzással ennél egyszerre sokkal kevesebb nikotin jut be a szervezetbe. A cigaretta megszívásakor a parázsban elég az összes nikotinnak 30-35%-a. Az éppen nem szívott cigaretta elparázslásakor pedig további 40% ég el. A közvetlenül beszippantott cigarettafüstből a filter 30-70% százalék nikotint szűr ki. A megmaradó nikotin hatása azonban egyáltalán nem elhanyagolható.

    Kezdetben hányingert okoz, de ezt "sajnos" hamar megszokja a szervezet. A nikotin legfontosabb hatásai, hogy csökkenti az étvágyat, a perifériás pedig idegrendszerre úgy hat, hogy növeli a mellékvesék adrenalin-elválasztását. Az adrenalin hormon hatására az egész szervezetben - így a szívben is - összeszűkülnek a vékony kapilláris vérerek. Az adrenalin miatt ugyanakkor a szívnek nő a frekvenciája, és nagyobb erővel kell pumpálnia, hogy az összeszűkült érhálózat ellenállása ellenére is keringtetni tudja a vért. A többletmunkához több oxigénre volna szüksége a szívizomnak, amiben pont e kritikus helyzetben a kapillárisok szűk volta miatt oxigénhiány lép föl. A helyzetet csak tovább rontja a cigarettafüsttel beszívott szénmonoxid, ami a vérben akadályozza az oxigénszállítást. A cigarettázás ily módon nagyon könnyen okozhat szívinfarktust. Az adrenalin szintjének növekedése miatti hajszálér szűkületet könnyen tetten érhetjük, ha a dohányzás előtt és közvetlenül utána a kéz ujjai közé helyezett hőmérővel mérjük a hőmérséklet-változást. A nikotin élénkítő és pszichikai hatásairól a függőség kialakulását tárgyaló cikkben tárgyaljuk.

A dohányfüst

     A halványkék dohányfüsttel számtalan anyag szennyezi a levegőt. 4000 és 12000 közé tehető a különböző összetevők száma. A cigarettafüstöléssel 80 féle alkán, alkén és alkin, mintegy 100 aromás szénhidrogén, kb. 25 féle alkohol, karbonil-származékok, savak, észterek, fenolok és fenoléterek, további alkaloidok és nitrogéntartalmú vegyületek, peroxidok, szterinek, terpének repülnek a levegőbe, de még sorolhatnánk a vegyületeket. Nagy részük valóban káros is. A füstben lévő anyagok kis szilárd részecskékbe vagy folyadékcseppecskékbe tömörülve szállnak a levegőben. A nagyobb részecskék a légutakba jutva hamarabb, már az orrnyálkahártyán megtapadnak, a kisebbek mélyebbre tudnak jutni, a tüdő legkisebb hólyagocskájáig szállítódnak a belélegzett levegővel. A légutak csillós hengerhámja szüntelen csillócsapásaival próbálja kitessékelni a kellemetlen anyagokat tartalmazó részecskéket. Közben sajnos a mérgező anyagok hatására el is pusztul. A mélyebbre jutott részecskék rátapadnak a nyálkahártyára, ahonnan a falósejtek bekebelezik őket. A cigarettafüst legnagyobb része olyan mérettartományú (0,1-1 mikrométer) részecskékből áll, amelyek könnyen eljutnak a tüdő mélyére, de kilégzéskor ki is kerülhetnek, ugyanakkor filterrel nehéz őket kiszűrni. Döbbenetes belegondolni, hogy 20 évig napi 20 cigaretta elszívásával 6 kg szennyet gyűjt az ember a tüdejébe.

A dohányfüst legagresszívabb anyagai

      A cigarettában a szerves anyagok égésekor széndioxid és szénmonoxid keletkezik. Utóbbi a vér oxigénszállító hemoglobinjához 200-szor jobban kötődik, mint az oxigén. Normálisan a hemoglobinnak csak 1-2%-átfoglalják le a szervezetbe bejutó vagy ott keletkező CO molekulák. A dohányos vérében viszont ez az arány 5-15%. Az egész testre kiterjedő oxigénhiány a központi idegrendszerben többek között koncentrációs zavarokban mutatkozik. A szívműködés ellehetetlenítéséről már szóltunk.

A ciánhidrongén legfőbb hatása a légutak kéményseprőjeként működő csillós hengerhám aktivitását csökkenti vészesen.

     A nitrogén tartalmú szerves anyagok égésekor - ezek közé tartozik a nikotin is - nitrogénoxidok keletkeznek. A dohányfüstben több nitrogénmonoxid található, mint -dioxid. Ez egyrészt szintén a hemoglobinhoz kötődve gátolja az oxigénszállítást, másrészt a tüdő nyálkahártyáján irritáló salétromsavvá alakul. A nitrogénoxidok a dohányos köhögés legfőbb bűnösei. Ugyancsak ők a felelősek a rákkeltő nitrozaminok keletkezéséért is. A letüdőzött nitrogénvegyületek ékes bizonyítékai a dohányosok sárga körmei. A középiskolai kémiaanyagból talán sokaknak ismerős a xanthoprotein-reakció ("xanto"=sárga, protein=fehérje), a salétromsav és aromás aminosavak reakciója.

   Természetesen csak alig néhány káros vegyületet lehet ilyen részletességgel tárgyalni. Összesen mintegy 30 rákkeltő ágenst tartanak számon a dohányfüstben, de valószínű, hogy sokkal többen vannak, egyéb mérgező anyagokról nem is beszélve.

     Gondolták volna például, hogy ma már a dohányfüst is szennyezett! Elsőre talán furcsán hangzik, de igaz. Dédszüleink korosztálya még nem mérgezte magát annyira a dohányzással, ma viszont a növényvédőszer-maradványok, és egyéb vegyi adalékanyagok is dúsítják a mérgező aerosolt.

KÓRok - HALÁLok

     Némileg egyszerűsítve azt lehet mondani, hogy a nikotin elsősorban a függőséget teremti meg, a többi dohányzással beszívott anyag pedig az egészségrombolást végzi el a szervezetben. A nikotinbevitel egyéb módjai, a dohányrágás, tubákolás, nikotinos rágógumi vagy tapasz ezért kevésbé veszélyes, mert így a légutakon keresztül bejutó füsttel kevesebb káros anyag jut a szervezetbe.

     A dohányzás kedvezőtlen élettani hatásai hosszú távon krónikus és halálos betegségek kialakulásában összegződnek.

      Dohányzás tehető felelősség a rákos megbetegedések körülbelül 25, a szív- és az érrendszeri megbetegedések 30-40%-áért. Növeli az érelmeszesedés, a stroke, a perifériás érbetegségek kialakulásának kockázatát, döntő szerepet játszik a krónikus obstruktív tüdőbetegségek (COPD) kialakulásában. Számos allergiás reakciót idéz elő. Nincs olyan betegség, amelynek kialakulásában a szervezet ellenálló-képességének gyengítése révén ne játszana szerepet a dohányzás. Az általános oxigénhiány miatt a szexualitástól kezdve a gondolkodáson át valamennyi életműködésünket károsan befolyásolja.

     A női dohányzás arányának emelkedése miatt egy területet mégis érdemes kiemelni. A nők dohányzásával növekednek meg ugyanis az ártatlanul passzívan dohányzók egészségi problémái: a magzatok, csecsemők, kis és nagy gyerekek életkilátásai jelentősen romlanak, ha édesanyjuk, akinek a közelében oly sok időt eltöltenek, dohányzik.

 

Szerző: Máriáss Márta

Forrás: HáziPatika.com

Fáj a hátad ? Maradj aktív !

Akinek fáj a háta, hajlamos óvakodni mindenféle fizikai aktivitástól, pedig sokat segíthet az állapotunkon.

A szakorvosi iránymutatás jelentőségéről dr. Dobos Márta, holisztikus szemléletű ortopéd szakorvos beszélt.

Kényszerpihenés vagy mozgás?

     A munkaképes korú felnőttek legalább 80 százaléka megtapasztalja néhányszor a hátfájdalmat élete során, még ha az esetek zömében ez el is múlik. Sokaknál azonban kiújul a tünet és bizonyos mértékben további szenvedést okoz. Az esetek 85-90 százalékában ráadásul nem áll semmiféle betegség vagy sérülés a fájdalom mögött.

     A Gothenburg-i egyetem kutatóinak tanácsa egyszerű: ha fáj a hátunk, mozogjunk! A vizsgálataik szerint ugyanis az akut derékfájástól szenvedő betegek közül azok gyógyultak jobban, akik aktívak maradtak. Míg azok, akiknek kényszerpihenőt javasoltak, alig mutattak javulást.

Az aktívak gyorsabban gyógyulnak...

   A kutatásokba 109, akut komoly derékfájásra panaszkodó beteget vontak be, akiket véletlenszerűen két csoportra osztottak. Az egyik csapatnak azt tanácsolták: a fájdalom ellenére is maradjanak aktívak, míg a másik csoportnak adott javaslat így szólt: szabják az aktivitásukat a fájdalomhoz! Ezen kívül megkérték őket, hogy vezessenek naplót arról, hány lépést tettek meg aznap (ebben segített egy lépésszámláló), hogyan tudták felépíteni a mindennapi aktivitásukat és hogyan érezték magukat fizikálisan. Arról szintén kitöltöttek egy tesztet, milyen szinten érezték magukon a depresszió jeleit.

     Az eredmények azt mutatták, hogy a fájdalmaik ellenére aktivitásra biztatott csoport gyorsabban felépült és nem tapasztalt magán depresszív tüneteket a kutatás végéig. A másik kategóriába eső betegek, akik erősen visszafogták a mozgást a fájdalom miatt, jóval kevésbé maradtak mobilisak és enyhén depressziósnak is érezték magukat – tapasztalták a szakemberek. A jelenség hátteréül kétféle magyarázat is szolgálhat: egyrészt a depresszióra hajlamos emberek a fájdalmat is erősebbnek érzékelik, másrészt minél erősebb a fájdalom, annál kevésbé szeretnének a betegek mozogni.

A mozgás testi-lelki gyógymód...

     A szakmai ajánlások szerint akut derékfájdalom esetén is ajánlatos annyira aktívnak maradni, amennyire csak lehetséges és tovább folytatni a mindennapi tevékenységeket. Ha ugyanis nem mozgunk, belekerülünk egy lefelé tartó spirálba, amelyben az inaktivitás egyesül a fájdalommal és a lehető legrosszabb végkifejletet vetíti előre. A hosszútávú mozgásbeszűkülés és munkaképtelenség ugyanis tovább mélyíti a depressziót és még nagyobb fájdalomhoz vezet.

- Nagyon fontos lenne, hogy mi, szakemberek is próbáljuk a fájdalmakkal érkező beteget meggyőzni a mozgás és az aktív élet jelentőségéről. Ez nem csak fizikailag segít, de a páciens érdeklődésének fókuszát is képes pozitív irányba terelni, és meggyőzni őt arról, hogy ura a testének és képes kezelni a fájdalmat. – ismerteti dr. Dobos Márta, holisztikus szemléletű ortopéd orvos. – Az orvosi vizsgálat és ellenőrzés azonban elengedhetetlen, hiszen minden páciensnek személyre szabottan kell ajánlani azt a mozgásformát, amely az ő kora, állapota, problémája, edzettsége mellett a legoptimálisabb.

Forrás: www.oxygenmedical.hu

       Dr. Wallach egy igen népszerű orvos Amerikában, akit 1991-ben Nobel- díjra jelöltek. (Egy moszkvai előadás szövege lett felvéve, a fordító megőrizte az előadó sajátos szóhasználatát.)

- Nagy örömömre szolgál, hogy találkozhattam Önökkel.

     Én egy farmon nőttem fel, St. Louis nyugati részén. Az 50-es években elkezdtünk marhákat tenyészteni. Ha ismerik a marhatenyésztést, bizonyára tudják, hogy a profithoz vezető egyetlen út önállóan megtermelni a kukoricát, a szójababot és a szénát. A malomban megőrölték ezeket, és rengeteg vitamint és ásványt adtak hozzájuk, így készült a marhatáp. Hat hónap múlva a marhákat piacra lehetett vinni. Gondosan szelektáltuk őket, a legjobb egyedeket magunknak hagytuk. Az érdekes, hogy miután ennyire gondosan, saját kezűleg készítettük a marhatápot, képzeljék el, sosem szedtünk semmilyen ásványt és vitamint. Pedig fiatalok voltunk, és legalább 100 évig akartunk élni fájdalom és betegség nélkül. 

      Ez nagyon izgatott engem, és egyszer megkérdeztem az apámtól: „Mondd apa, nekünk miért nem ugyanúgy csinálod az ennivalót, mint a teheneknek?" apám nagyon bölcs gondolatot ajándékozott nekem, ő azt mondta: „Hallgass fiam, értékeld azt, hogy mindennap friss élelmiszerhez jutsz a farmról. Remélem érted." Természetesen többet nem zaklattam őt, mert nem akartam, hogy ne kapjak ebédet vagy vacsorát. Később mezőgazdasági iskolába mentem, amelyet elvégezve tudományos fokozatot kaptam, és állattenyésztési, gabonatermesztési és földtani szakember lettem.

     Ezután két évre elutaztam Afrikába. Ott teljesült a gyermekkori álmom, együtt dolgozhattam Maur Parkinsonnal. Sokan emlékeznek rá a könyvei miatt, nagy ember.

    Két év múlva táviratot kaptam. A St. Louis-i állatkert állást ajánlott nekem. A Nemzeti Egészségügyi Intézet 78 millió dolláros támogatást nyújtott az állatkertnek, és szükségük volt egy állatorvosra, aki az állatkertben kimúlt állatokat boncolta volna.

      Én beleegyeztem, odamentem dolgozni, de természetesen nem csak ebben az állatkertben kellett boncolnom az állatokat, hanem a brookwaldsi, chicagói, New York-i, Los Angeles-i és más állatkertekben is. A környezetszennyezésre szuper érzékeny egyedeket kellett megfigyelnem, mert a 60-as években még senki sem volt tisztában az ökológiai problémákkal és katasztrófákkal. Szóval, a halál okainak feltárásához 17 500 boncolást végeztem el, és a következő eredményre jutottam: Minden állat és ember, amely természetes halált halt, a tápanyag hiánya miatt halt meg.

     A kémiai és biokémiai elemzések eredményei pontosan arra mutattak, hogy a halál a helytelen táplálkozás eredményeként következik be, és ez annyira meglepett engem, hogy visszatértem a marhák táplálásához.

     75 tudományos cikket írtam, 8 tankönyvet más szerzőkkel együtt és egy könyvet önállóan.  Ezt a könyvet 140 dollárért vásárolták orvostanhallgatók. 1700 újságban közölték a cikkeimet, felléptem tévéműsorokban és sok egyéb helyen.

     De akkor, a 60-as években aránylag kevesen voltak, akiket érdekeltek volna a munkáim a táplálkozásról. Mit tehettem? Kénytelen voltam visszaülni az iskolapadba, és orvosi képzettséget szerezni, ami lehetővé tette, hogy használjam azt a tudást, amit még az állatorvosi egyetemen szereztem.

     Bármilyen meglepő, de működött. 15 évig dolgoztam Arizonában, ahol közönséges orvosi praxisom volt. Ma szeretném megosztani Önökkel azokat az ismereteket és következtetéseket, amelyeket ezalatt a 10-12 év alatt gyűjtöttem. És ha csak a 10%-át jegyzik meg annak, amit itt hallani fognak, elég sok kellemetlenséget és szenvedést, meg egy csomó pénzt fognak megtakarítani, és sok évvel meghosszabbítják az életüket. De ezeket az éveket nem kapják meg csak úgy, csak bizonyos erőfeszítések árán.

 

     Most a legfontosabbat szeretném elmondani. Az ember élettartamának genetikai potenciálja 120-140 év. 

     Napjainkban mindössze öt olyan népcsoport van, amelyek képviselői 120-140 évig élnek. Ezek keleten, Tibetben és Nyugat- Kínában élnek. Ezek a népcsoportok szerepelnek James Hilton „ Az elveszett horizont" című könyvében, amelyet még 1964-ben írt.

     A könyv adatai szerint a legidősebb ember a kínai Li doktor volt, aki Tibetben született. Amikor betöltötte a 150. Életévét, a császári kormánytól oklevelet kapott, amely bizonyította, hogy tényleg 150 éves, 1677-ben született. Amikor betöltötte a 200. Életévét, akkor egy másik oklevelet kapott. A dokumentumok azt bizonyítják, hogy 256 éves korában halt meg. Amikor 1933-ban meghalt, írtak róla a New York Times-ban és a London Times-ban, ahol elég jó dokumentumokkal alátámasztották a leírtakat. Lehet, hogy mindössze 200 éves volt, nem 256 éves...

     Kelet- Pakisztában élt egy népcsoport, akik bogazoknak nevezték magukat. Ők is híresek voltak a hosszú életükről, 120-140 évig éltek. A volt Szovjetunióban a grúzok, akik szeretik a savanyú tejtermékeket, 120 évig élnek. Az örmények, abháziak, azerbajdzsániak nagyon jól tartják magukat 120-140 évesen is.

     1973-ban, a National Geographic januári számában külön cikk jelent meg azokról az emberekről, akik 100-nél több évet éltek. A cikk bőségesen el volt látva illusztrációkkal, amelyekről annyira híres a lap. A sok fénykép közül három nagyon megmaradt az emlékezetemben.

     Az egyiken egy 136 éves nő volt. Fotelben ült, kubai szivart szívott és vodkát ivott, éppen valamilyen ünnepségen vett részt. Nagyon jól mutatott, nem volt ágyhoz kötve egy szociális otthonban, ahol ráadásul havonta 2000 dollárt kellene fizetnie az ellátásért. 136 évesen élvezte az életét.

    A másik fényképen két házaspár volt, akik éppen a 100. És a 115. Házassági évfordulójukat ünnepelték.

     A harmadik fényképen egy férfi volt, aki Örményország hegyvidékein teát szüretelt, munka közben egy kis rádiót hallgatott. Az anyakönyvi bejegyzések – születési dátuma, keresztelési dátuma, gyermekei születési dátumai- szerint ő volt akkor a legöregebb ember a Földön.

     A nyugati féltekén a hosszú életükről híres emberek az Andok indiánjai, akik Ecuadorban, illetve Peru dél-keleti részén élnek. A Titikaka-törzs legöregebb képviselői akár 120 évig is élnek.

     Guinness Rekordok könyvében szereplő, virginiai lakos Margaret Pitch, mint a legöregebb amerikai, 115 éves korában halt meg. Egy esés következtében hunyt el. Ki találja ki, mitől halt meg? Így van, a csontritkulástól. Ez a nő kalciumhiánytól halt meg. Nála nem volt szívelégtelenség, rák vagy cukorbetegség, de három héttel az esés után meghalt, mert a szervezetében nem volt elég kalcium. Érdekes, a lánya azt közölte, hogy a halála előtt Margaret Pitch nagyon kedvelte az édességet. Ez az ismert Pike- betegség, majd beszélünk róla.

     Általában, ha nagyon hódolunk a csokoládénak és más édességnek, az azt jelenti, hogy a szervezetünkben króm- és vanádiumhiány van.

     A nigériai Baue törzs főnöke 126 évesen halt meg. Temetésén az egyik felesége azzal dicsekedett, hogy a férjének halálakor az összes foga megvolt, ami azt jelenti, hogy a belső szervei is kellőképpen ellátták a funkcióikat.

     Szíriában 1933. Júliusában egy férfi 133 éves korában hunyt el. Nem azért került a Guinness Rekordok könyvébe, mert 133 évet élt, és nem azért, mert 80 éves koráig négyszer nősült, hanem azért, mert 80 éves kora után még 9 gyermeket nemzett. Ha megszámoljuk, hogy minden gyermek 9 hónapig az anya hasában fejlődik, legalább 1 évig szopik, és még egy év van a gyermekek között, akkor kijön az, hogy ez az ember 100 éves kora után is apa lett. Ezért került bele a rekordok könyvébe.

Úgyhogy ne búsuljanak Uraim, van még remény!

 

Most pedig következzék egy kis tudomány:

     Arizonában 1993. Novemberében érdekes kísérletet végeztek. Három fiatal pár három évig teljes elszigeteltségbe vonult. Egészséges táplálékon éltek, amelyet saját maguknak megtermesztettek, tiszta levegőt szívtak, és tisztított vizet ittak.

    Három év múltán a kaliforniai egyetem gerontológusai megvizsgálták őket. Minden adat, mint a vérvizsgálat eredménye, és egyéb élettanilag fontos mutatók, belekerültek a számítógépbe, amely a következő prognózist számította ki: ha tovább is így élnek, akkor 165 évig élhetnek.

Ez ismét bizonyítja, hogy 120-140 éves életkor teljesen reális.

Napjainkban az amerikaiak átlagéletkora 75,5 év, az orvosoké pedig 58 év.

Ha igényt tartanak a statisztikai 20 évre, ne menjenek orvosnak.

Van két alapvető dolog, amihez ragaszkodnunk kell, ha a hosszú életűek közé akarjuk sorolni magunkat.

Ha 120-140 évig akarnak élni, akkor:

     Először is, kerüljék a veszélyeket, például, ne lépjenek taposóaknára. Kerülni kell tehát az értelmetlen és szükségtelen veszélyeket. Ha orosz rulettet játszunk, dohányzunk, iszunk, csúcsforgalomban rohangálunk az út közepén, akkor nem hiszem, hogy megéljük a 120. Életévünket. Ez humorosan hangzik, de képzeljék el, hogy évente emberek ezrei halnak meg, mert hasonló hülyeségeket művelnek. Én azt szeretném, hogy lehetőség szerint védjék meg magukat. Ha van lehetőségük megelőzni valamilyen betegséget, különösen gyógyíthatatlan betegséget, akkor ezt a lehetőséget meg kell ragadni.

Másodszor, csak azt kell tenni, ami hasznos.

     Szükségünk van 90 táplálék- kiegészítőre, ebből 60 ásvány, 16 vitamin, 12 alapvető aminosav és 3 alapvető zsírsav. Összesen 90 kiegészítő a mindennapi étrendünkhöz, amelyek hiánya különböző betegségeket okozhat.

      Erről mostanában újságok cikkeznek, a rádióban, a tévében beszélnek róla. Mindenki tud erről, mert az embereket érdekli az egészség, a hosszú életkor, a táplálék- kiegészítők, és az orvosok is állandóan erről beszélnek nekünk. De nem azért, mert ezt követeli meg tőlük az orvosi munkájuk. Azt ne gondolják, hogy az orvosok kérik az újságírókat, hogy erről cikkezzenek! Nem, ez azért van, mert az ilyenfajta információ növeli az újság eladhatóságát.

     A kedvenc cikkem a Time-ban jelent meg 1992. Április 6-án. Ha nem olvasták, nagyon ajánlom megszerezni valamelyik könyvtárban, készíteni róla néhány másolatot, és kiragasztani a fürdőszobaajtóra, a hűtő ajtajára.

     Ez egy átfogó cikk, amelyben az áll, hogy a vitaminok képesek leküzdeni a rákot, a szív- és érbetegségeket, az öregedés pusztító hatását. A cikk összesen hat oldalán csak egy negatív gondolat szerepel, ez egy orvos gondolata, akinek a cikk szerzője tette fel a kérdést: „Mit gondol a vitaminokról és ásványokról, mint az étrendünk kiegészítőiről?"

     Mit válaszolt az orvos? „ A vitaminok szedése nem hoz hasznot" – véli Viktor Hubbin, egy New York-i orvosi egyetem professzora. „Minden vitamin, mint táplálék- kiegészítő, a vizeletünket teszi drágábbá."

     Ha megpróbáljuk emberi nyelvre lefordítani ezt a kijelentést, az jön ki, hogy dollárokat pisilünk, ha vitaminokat és ásványokat szedünk, vagyis hiába költjük a pénzünket vitaminokra és ásványokra. Ezt akarta mondani.

     Ha ez nyomtatásba kerül, akkor biztos van benne valami. De kötelességem elmondani Önöknek, miután 14 500 állati és 3000 emberi boncolást végeztem a világ különböző pontjain, és mindig egészséges akartam lenni, egészséges gyermekeket, unokákat és dédunokákat akarok, az én véleményem az, hogy ha nem fektetünk be magunknak vitaminokba és ásványokba, akkor az orvosok jólétébe fektetünk be. Szilárdan hiszem, hogy pont mi segítjük elő az orvosok jólétét.

     Az 1776- és a második világháború közötti időszakban az amerikai kormány kb. 8,5 millió dollárt költött az egészségügyre és orvosi kutatásokra. Most erre 1,2 milliárd dollárt költenek évente, és ez nem is elég, mert mindenki ingyenes orvosi ellátást akar.

      Én azt mondom, hogy ha a mezőgazdaságban bevezetnénk az emberi típusú orvosi rendszert, akkor fél kiló hús 275 dollárba kerülne. De ha a mezőgazdasági rendszert alkalmazzuk az emberek egészségügyi ellátására, akkor egy öttagú család egészségbiztosítása 10 dollár lesz havonta. Lehet választani.

     Az a szilárd meggyőződésem, hogy ha gazdaggá tesszük az orvosokat a biztosítás és az állami támogatások formájában, akkor ők is tartoznak nekünk valamivel. Kötelesek legalább megküldeni nekünk az információt a legújabb orvosi kutatások eredményeiről.

    Valaki az itt levők közül kapott valaha is ilyen információt az orvosától? Nem? Érdekes, nem? De nekem nagy mennyiségű információ van a tarsolyomban. Szeretném megosztani ezt Önökkel.

Első: a gyomorfekély. 

     Bizonyára hallották már, hogy a gyomorfekélyt a stressz váltja ki. Az állatorvosok már 50 éve tudják, hogy a sertéseknél a gyomorfekélyt egy baktérium okozza. Mi nem engedhetjük meg magunknak a drága műtétet a sertés gyomrán, de ha megengedhetnénk, akkor a flekkenünk 275 dollárba kerülne.

     Létezik egy bizmar nevű ásványi anyag, amelynek a segítségével a gyomorfekély a sertéseknél műtét nélkül is gyógyítható. Ezt meg is tettük a bizmar, egyéb ásványok és tetraciklin segítségével.

     Az egészségügyi intézetek csak 1994. februárjában közölték, hogy a gyomorfekély nem a stressz következménye, hanem baktérium okozza, és gyógyítható. Pedig a kutatók általában így nyilatkoznak: „... reménykeltő eredményeket mutat, amelyek jótékony hatással lehetnek..." itt pedig kertelés nélkül nyilatkoznak, hogy a gyomorfekély „ gyógyítható". Azt írják: „ a gyomorfekély a bizmart és a tetraciklint kombináló új módszer segítségével gyógyítható." Aki nem tudja, mi a bizmar, menjen el egy gyógyszertárba, és 2 dollárért vegyen meg egy üveg rózsaszínű folyadékot. Az a neve, hogy peptobizmar. Naponta egy teáskanállal a gyomorfekély gyógyítható. Lehet 5 dollárért meggyógyulni, vagy műtőbe vonulni. Választhatnak.

     Nos, melyik a második leggyakoribb halálos betegség az amerikaiak között?

Második: így van, egy szörnyű betegség, rák a neve.

     1993. szeptemberében a bostoni onkológiai intézetben kijelentették, hogy egy rákellenes diétát dolgoztak ki. A kutatások Kínában folytak, annál az egyszerű oknál fogva, hogy a kínai Hinaj tartományban regisztrálták a legmagasabb megbetegedési szintet.

     Öt éven át 29 000 embert vizsgáltak. A betegek kétszer akkora adag vitamint és ásványi anyagot kaptak, mint amennyit az amerikaiak esetében javasoltak. Vagyis ha a javasolt napi C- vitamin mennyiség 60 mg, akkor a betegek 120 mg-ot kaptak.

     Alan Paul, egy ismert amerikai orvos azt mondta, hogy ha el akarjuk kerülni a rákos megbetegedéseket, akkor naponta 10 000 mg C-vitamint kell szednünk.

     Az lett az eredmény, hogy azok az orvosok, akik hevesen vitatkoztak Alan Paullal, már itt hagyták ezt az árnyékvilágot (nyugodjanak békében), ő pedig él és virul. Alan Paul most 94 éves, naponta 14 órát dolgozik, hetente 7 napot, egy farmon él Kaliforniában, San Francisco-i egyetemen tanít.

     Csak rajtunk múlik, hogy a rég elhunyt orvosok tanácsait fogadjuk meg, vagy dr. Paul véleményét támogatjuk. Szóval, teljesen normális dolog, ha dupla adag C-vitamint és A-vitamint szedünk, semmi baj nem lesz belőle. Ezen kívül szükség van még cink, riboflavin, molibdén, stb. bevitelére is.

     Van még egy különösen hasznos anyagcsoport: az E-vitamin, a béta-karotin és a szelén.

     Abban a betegcsoportban, ahol a betegek 5 éven keresztül E-vitamint, béta-karotint és szelént kaptak, a halálozás 99%-kal csökkent, vagyis minden 100 halálra ítélt betegből 9 ember túlélte. A Hinaj tartományban leggyakoribb betegségek a gyomor-és a nyelőcsőrák esetében 20%-uk élte túl. Ebben az esetben az orvosnak kellene átadnia ezt az információt. Ha már nem akart felelősséget vállalni, legalább lehetővé tehette volna a választást.

     Ezek miatt én egyszerűen nevetségesnek tartom a páciensekhez való hozzáállásukat. Másfelől, ez is egy újabb bizonyítéka az orvosok közönyének.

Megyünk tovább. 

 

Harmadik: ízületgyulladás.

     1993. szeptemberétől a Harvard és Bostoni Egyetem egészségügyi kutatóintézeteinek kórházaiban csirkeproteinnel kezelték azokat a betegeket, akiknek ízületgyulladás következtében meg voltak dagadva az ízületeik. Olyan betegeket választottak ki, akiknek az állapotát gyógyszeres kezeléssel nem sikerült javítani. Ők aszpirin-, mezotrixid-, prednizolon-, kortizoninjekciókat, és különböző fizikoterápiás kezeléseket kaptak. Egyetlen lehetőségük maradt, a műtéti ízületcsere.

     Ekkor azt mondtam:" Figyeljetek, ezek az emberek már annyit szenvedtek, hogy esetleg hajlandóak lennének még 90 napig szenvedni, én meg egy kísérletet elvégeznék." A kísérletre 29 beteg volt hajlandó. Ezek az emberek, akiken az orvosok már semmilyen egyéb módon nem tudtak segíteni, a következő kezelést kapták: minden reggel egy púpos kanál aprított csirkeporc, narancslében elkeverve. 10 nap után minden fájdalom és gyulladás elmúlt, 30 nap múlva a betegek már megengedhették maguknak az ízületeik óvatos használatát, három hónap elteltével teljesen helyreálltak az ízületek funkciói.

Most pedig megnevettetem Önöket.

     A nevetséges momentum az, hogy a Harvard kórházában kísérletet végző orvos kijelentette, hogy a csirkeporc gyógyszer. Ha képes meggyógyítani a betegségeket, akkor gyógyszernek minősül, amit receptre kell felírni. Rögtön láttuk, ahogy pörög és számol az agya: „...300 dollár egy kapszula, összesen 25 beteg...".

     De ha nem akarunk ezzel vesződni, elég bemenni a gyógyszertárba és megvenni egy noxigelon nevű szert. A nők nagyon jól ismerik ezt, a haj és a köröm erősítésére használják. A fő összetevője a marhaporc, amely jól fogja majd erősíteni az Önök porcait és csontjait. Ha naponta bevesznek fél teáskanállal, narancslében keverve, ráadásul kolloidásványokat is szednek, minden 100 fontra 1 unciát számolva, akkor ha a következő alkalommal idejövök, majd felszaladnak a színpadra, és össze-vissza csókolgatnak és ölelgetnek, ha egyáltalán eszükbe jut még az ízületgyulladás. 

Negyedik: halott már valaki az Alzheimer-korról?

     Most mindenki tud róla, pedig amikor én kisfiú voltam, ez a betegség egyszerűen nem létezett. Most viszont az egyik legelterjedtebb betegség, amely minden második, 70 év fölötti embert megtámad. Ijesztő adat. Hogy lehet megállapítani ezt a betegséget korai stádiumában az állatoknál, és hogy lehet meggyógyítani? El tudják képzelni, mekkora veszteség érne egy famert, ha az anyakoca elfelejtené, miért is ment oda az etetőhöz?

     Emiatt az állatorvosok már 50 évvel ezelőtt elkezdték vizsgálni a betegséget, és igyekeztek meggyógyítani azt. Megpróbáltunk nagy adag E-vitaminnal eredményt elérni. A háziorvosuknak illett volna küldeni egy levelet 1992. Júliusában, amikor a kaliforniai egyetem San Diego-i orvosi tanszéke közzétette, hogy az E-vitamin lassítja a memóriavesztést Alzheimer-kór esetében. És csak 50 évvel maradtak le az állatorvosokkal szemben.

Éppen ezért talán biztonságosabb lenne állatorvoshoz fordulni.

 

Ötödik: vesekő.

Azt mondják, kinek volt már szerencséje a vesekőhöz? Igen, látok néhány kezet.

    Az orvos mitől tiltotta el legelőször az étrendben? Kalciumtól. Semmi tejtermék, semmi leves, semmi étel, amiben kalcium van. Szentül hittem abban, hogy a vesekő az ételben található kalciumból képződik.

     Valójában a vesekő saját csontjainkban képződik. Amikor kalciumhiány van, akkor jelennek meg a vesekövek. Már ezer éve tudják az emberek, hogy a háziállatoknál a vesekő megelőzéséhez több kalciumot, magnéziumot és bórt kell adni nekik. De a marhák, birkák és kecskék anatómiája olyan, hogy ha megjelennek náluk a vesekövek, akkor egyszerűen kimúlnak. Ha az emberben jelenik meg a vesekő, akkor csak sajnálja, hogy nem tud meghalni, akkora fájdalmat érez. 

     Mi tudjuk, hogy kell megelőzni ezt a betegséget. Még 1993-ban kellett volna levelet kapniuk a háziorvostól, amelyben az áll, hogy a kalcium csökkenti a vesekő megjelenésének kockázatát. Több mint 40 000 pácienst vizsgáltak, akiket öt kategóriába soroltak. Abban a csoportban, ahol a legnagyobb volt a kalciumadag, senkinek sem volt veseköve.

     Emlékeznek, mondtam Önöknek, hogy az orvosok 58 évet élnek, mi pedig 75-öt. Nos, egy csoport profi, akik megmondják nekünk, hogy kell élni, bizonygatják nekünk, hogy tilos a só, a koffein, a vaj, inkább a margarint kell ennünk, és nem csinálni semmiféle hülyeséget, 58 évesen meghalnak; eközben azok, akik 120-140 évig élnek, egy csésze teába beletesznek egy darabka sót is. Márpedig ők naponta 40 csészével is megisznak, vajjal főznek és 120 évig élnek. 

     Akkor most kinek higgyünk? Azoknak, akik 120 évet élnek, vagy akik 58-at? Önökön áll a döntés.

    Bár vannak orvosok, akiket én nagyon is tisztelek. Köztük van Stuart Cartred doktor, 38 éves háziorvos.

    Az aneurizma a szakterülete. Ez egy olyan betegség, amikor a szövet rugalmasságának elvesztése következtében gyenge artéria kitágul.

Hatodik: aneurizma

    1957-ben megtudtuk, hogy az aneurizma oka a szervezet rézhiánya. Akkor egy olyan projekten dolgoztunk, amelynek során 200 ezer pulykát figyeltünk. Különleges tápot kaptak, amibe 90 különböző tápanyagot adagoltak. Az első 13 hétben az állománynak a fele elpusztult. Boncoláskor kiderült, hogy mindnek aneurizma volt a haláloka. Miután a farmerek megduplázták a réz mennyiségét, 500 ezer pulykát felneveltek úgy, hogy egy sem pusztult el aneurizma miatt. 

     Ezt a kísérletet elvégeztük egerekkel, macskákkal, kutyákkal, marhákkal, sertésekkel stb., és arra a következtetésre jutottunk, hogy ezt a betegséget a rézhiány okozza.

     A korai őszülés az első tünete annak, hogy rézhiány van kialakulóban. Ráadásul a bőr összeráncosodik, mert a szövetek rugalmassága csökken, karikás lesz a szemkörnyék, barázdált lesz az arc, olyan lesz az ember, mint egy aszalt szilva.

    Aztán, van olyan probléma is, mint a visszér. Ennek az oka az, hogy csökken a szövetek rugalmassága, az egész test petyhüdt lesz, lóg a has, az arc, a mell, rohanunk a plasztikai sebészhez. Pedig olcsóbb, praktikusabb és biztonságosabb kolloid- ásványokat szedni.

    Most pedig egy másik orvost mutatok be Önöknek: Martin Cartert, 77 éves korában meghalt. A Harvardon szerezte meg az orvosi diplomát, a Yale-en pedig doktori címet kapott. Boncoláskor aorta-aneurizmát állapítottak meg nála. Az orvos rézhiánytól halt meg. Neki is olcsó volt a vizelete.

     Egy másik példa. Egy elég híres jogász Detroitból, Helen Joyce Walter 44 évesen halt meg. Az egyik legdivatosabb sportklubot látogatta, tudják, mostanában a nők acélkemény csontokat akarnak kicsi ráfordítással. Ő is aneurizmában halt meg. Boncoláskor a tünetek egyfajta bénulásra, vagy bevérzésre emlékeztettek. Ennek is a rézhiány volt az oka. Neki sem volt drága a vizelete.

 

Hetedik: kardiomiopátia

     Hallott már valaki Stuart Burkerről? Ő öt, nagy visszhangot kiváltó könyvnek a szerzője. A könyvek egészségről, diétáról, táplálkozásról szólnak. Az orvosi diplomát az egyik legjobb bostoni egyetemen szerezte meg. A könyvekben a fogyás diétájáról van szó. Húszéveseknek írta a könyveit, ő pedig 40 évesen meghalt.

     Szeretnék a példáját és a diétáját követni? Negyvenévesen halt meg, kardiomiopátiában, amelynek oka a szelénhiány. A farmerek egyszerűen bemennek a tápszerboltba és megveszik a szelént injekcióban vagy tablettában az állataiknak, hogy megelőzzék ezt a betegséget.

     Dr. Stuart Burker, aki öt könyvet írt a táplálkozásról, 40 évesen halt meg szelénhiányban. Neki sem volt túl drága a vizelete. Higgyék el, a kardiomiopátiát meg lehet előzni pusztán napi 10 centért, és ha ezt nem teszik meg, akkor tiszta bolondok. Másképp nem is tudom kifejezni magam, ha nem hajlandóak napi 10 centet szelénre költeni, hogy megmentsék a tulajdon életüket.

    Gale Clark 47 évesen főkardiológus volt Saint Louisban. Találják ki, miben halt meg? Kardiomiopatikus rohamban. Biztosan látták már, ahogy a tehenek, akik sok kalciumot veszítenek el a tejjel, kavicsokat, csontokat, mindenféle idegen anyagot rágcsálnak. Jó farmer ilyenkor gondoskodik arról, hogy a táp több ásványt tartalmazzon, mert különben megeszik az istállót is.

     Embereknél is gyakran látni az ilyesmit. Mint tudjuk, a kismamák állandóan valamit kívánnak, folyton bökdösik a férjüket: „ Hé! Kelj fel, hozz nekem fagylaltot savanyú uborkával!" ez azért van, mert a fejlődő magzat elveszi a szervezetből a szükséges ásványokat.

És a többi:

    Egy kis tanács: vizsgálják meg a kezüket és az arcukat. Ha rózsaszínű foltokat látnak, akkor ez a szelénhiány korai tünete. ha találtak ilyet, akkor 6 hónapig szedjenek kolloid formájú szelént. Mind el fog tűnni. Fél év alatt ezt a folyamatot meg lehet fordítani. Ha ugyanis a foltok kívülről eltűnnek, eltűnnek belül is, a belső szervekről, az agyról, a szívről, a májról, a veséről.

    Kinek van alacsony vércukorszintje? Jó, kb. a 10%-nak. Biztosan láttak már hiperaktív gyerekeket, akik rávetik magukat a cukorra.

A króm és a vanádium hiánya alacsony vércukorszinthez vezet.

És ha ezt figyelmen kívül hagyjuk, akkor fejlődik ki a mindenki által ismert betegség, a  cukorbetegség.

     Ami az ónhiányt illeti, az olyan elterjedt tünetben mutatkozik, mint a kopaszság a férfiaknál. Amint látom, a jelenlévők közül sokaknak szemmel látható ónhiánya van. És ha nem szüntetjük meg ezt a hiányt minél hamarabb, süketség is fejlődhet ki.

     Következik a bórhiány. A nőknek a bórt ismerniük és tisztelniük kell. Segíti a kalcium megtartását a csontokban, véd a csontritkulástól. Elősegíti az ösztrogén, férfiaknál a tesztoszteron termelését. Ha nem veszünk magunkhoz elegendő mennyiségű bórt, akkor drága hölgyeim, nagyon meg fogják szenvedni a változó kort. A férfiaknál még rosszabb. Korai impotencia fenyegeti őket.

     A cinkhiány első tünete, amikor elveszítjük a szaglásunkat és ízlelő képességünket. Amikor nem ízlik az ebéd, amit a felesége főzött, és panaszkodik, hogy semmi ízt nem érez. „ Én egész nap a konyhában topogtam, hogy finom ebédet főzzek neked, te pedig meg sem dicséred!" „ Érdekes én bementem a konyhába, de semmi illatot nem éreztem." Ez a cinkhiány. Az állatkísérletek bebizonyították, hogy van kb. 7 ásvány, amely kétszeresére hosszabbítja meg az életüket. Emlékeznek, hogy mondtam, hogy az embernek 90 tápanyagra van szüksége: 60 ásványra, 16 vitaminra, 12 aminosavra és 3 zsírsavra.

     Nagyon szerencsések vagyunk, mert a növények képesek megtermelni nekünk a szükséges aminosavat, vitamint és zsírsavat. Nekünk csak az kell, hogy naponta 15-20 növényi összetevőt iktassunk be az étrendünkbe helyes kombinációban, és megkapjunk minden szükséges tápanyagot. Elvileg ez lehetséges, de az amerikaiak többsége mégsem teszi ezt. Az átlagos amerikai úgy véli, hogy ha egy kis chips formájú krumplit evett, akkor teljesítette a napi zöldségadagot. Attól függetlenül, hogy elvileg lehetséges lenne megkapnunk a szükséges mennyiségű vitamint, aminosavat és zsírsavat a szükséges arányban a napi diétánkban, gyakorlatilag kevesen teszik ezt. Ezért, ha Önöknek is drága az életük, mint nekem a sajátom, az unokáim és dédunokáim élete, akkor Önök is maguk gondoskodjanak arról, hogy biztosítsák a szükséges mennyiségű tápanyagot, mert garantálom, ha nem teszik ezt meg, akkor nem fognak 120 évig élni.

     Egy másik történet, az ásványok. Ez egy tragikus történet, mert a növények már nem tartalmaznak ásványokat semmilyen formában. Ezek már hiányoznak a talajból, így nincsenek meg a növényekben sem.

     Készítettem egy másolatot az Egyesült Államok Szenátusi üléséről. 74. Kongresszus, második ülés, 2.64. dokumentum. Az áll benne, hogy az ásványtartalom a farmjaink talajában teljesen lecsökkent, ezért a learatott termés, akár gabona, akár zöldség, akár gyümölcs, nem tartalmaz ásványokat. Az emberek, akik ezekkel az élelmiszerekkel táplálkoznak, megbetegszenek az ásványok hiánya miatt. Az egyetlen módszer ennek a megelőzésére és gyógyítására a táplálék- kiegészítők alkalmazása. Ez áll a dokumentumban, amelyet 1936-ban írtak alá a Kongresszusban.

     Azóta jobbra fordult a dolog? Nem, nem lett jobb. Sajnos, még rosszabb is lett a helyzet. Ennek az oka, hogy a farmerek nátriummal, foszforral és káliummal javítják a talajt. Három komponenssel különböző kombinációban, és senki sem kényszerítheti rá a farmert, hogy még 60 elemet adagoljon a földbe, mert attól nem függ a termés mennyisége. Ezért minden egyes termék kivonja a földből az összes lehetséges ásványt. És ha a 60 helyett csak 3 ásványt pótolunk vissza, akkor a dolog úgy néz ki, mint amikor havonta 3 dollárt teszünk a számlánkra, de 60-at veszünk ki. El tudják képzelni, mi lesz a számlánkkal? Megszűnik.

     Elmondom Önöknek, hogy az egészségünk is a katasztrófa szélén van, mert a talajban már nincsenek ásványok, és emiatt mi együtt és külön- külön teljes felelősséget viselünk az egészségünkért, a tudatos kiegészítő ásványpótlásért.

    Gyakran megkérdeznek: „ És 1000 évvel ezelőtt mit csináltak az emberek, amikor nem is voltak műtrágyák, pedig sokan éltek hosszú életet. Mit gondolsz az egyiptomiakról, indiaiakról, kínaiakról?"

     Ők hatalmas folyók mentén éltek: Nílus, Gangesz, Sárga folyó, amelyek évente megáradtak, és mindent elárasztottak. Találják ki, mi történt ilyenkor? A víz iszapot és hegyi homokot hozott ezermérföldnyi távolságra. És az emberek imádkoztak minden Istenhez, és köszönték az áradást. Mi azért imádkozunk, hogy ne legyen áradás. Pedig az áradás gazdagítja a talajt termékeny iszappal és ásványokkal, ezzel gazdagítja a learatott termést is.

     Filipposz király, Nagy Sándor apja feleségül vett egy 12 éves lányt, Kleopátrát, Egyiptom hercegnőjét. A lány egyáltalán nem hasonlított a méregdrága ruhában és sminkben járó Elizabeth Taylorra. Lapos mellű, soványka teremtés volt. Miért vette mégis feleségül a király? Azért, mert Egyiptomban volt a legjobb a gabona. Mindenki tudta ezt, márpedig a makedón hadsereg éppen az egész világot készült meghódítani. Szükség volt a legjobb minőségű élelmiszerre a katonáknak, hogy 20 órás menet után tudjanak 6 órát küzdeni és győzni. Ha kimerült talajon termesztett gabonával táplálkoztak volna, akkor 20 perc után már azt kiabálták volna: „ Édesanyám, vigyél haza." Filipposz tudta, hogy Egyiptom az a hely, ahonnan a legjobb gabonát lehet szerezni. Az áradások ellátták a talajt kitűnő ásványokkal. Minden, művészetekben és technológiában fejlett kultúra ilyen helyről származik. Az ilyen helyen élő emberek a legjobb szellemi potenciállal rendelkeztek, mert az étrendjük ásványokban gazdag volt.

Most pedig a következőt teszem.

     Példának veszek néhány ásványt, hogy elképzelésük legyen, miért annyira fontosak. Csak egypárat említek meg, de az összes ásványra igaz ez. Legelőször tekintsük a legelterjedtebb ásványt, a kalciumot. mindenki ismeri.

A kalciumhiány az oka megközelítőleg 147 különböző betegségnek.

Néha a betegségnek emberi neve van. Ilyen például a Bell's Palsy, amikor az arc egyik fele eltorzul. Ez még nem bénulás, csak az arcideg parézise. A kalcium hiánya okozza.

     Csontritkulás: ez a betegség a 10. Helyet foglalja el a felnőtt lakosság elhalálozási okainak körében. Ez egy nagyon költséges betegség. A csípőprotézis műtétje 35 000 dollárba kerül, de ha ne adj isten, két protézisre van szükség, akkor 70 000 dollárba. Ha biztosításunk van, akkor szerencsések vagyunk, mert akkor ingyen megcsinálják. 

     A virginiai Mrs. Pitch, aki 115 éves korában halt meg, ha emlékeznek, az esés utáni következményekbe halt bele. Amennyire én tudom, az állatoknál nincs csontritkulás. Például, van egy 100 tehénből álló csordája, és idén nem született borjú, amelynek az eladásából fedezni lehetne a költségeket. Pedig ki kell fizetni a takarmányt, az állatorvost, karban kell tartani a farmot és a legelőt, javítani a kerítést stb. Felhívja az állatorvost: „ Mi történt? Nem kellene túladni ezeken a teheneken?" Az állatorvos eljön, megvizsgálja a teheneket, és azt mondja, hogy a tehenekkel nincs semmi baj. Majd megvizsgálja a bikát és kijelenti: „ Itt a probléma, a bikának csontritkulása van, és ilyen csípőízületekkel nehéz a dolga a tehenekkel." Ahhoz, hogy megelőzzük ezt a betegséget, a borjúnak mindössze napi 10 cent értékű kalciumot kell adni, és sosem lesz csontritkulása. 

     A fogágy- és ínygyulladás megelőzése érdekében a fogorvosok szerint javasolt minden étkezés után fogat mosni és fogselymet használni. Állatorvosként állatok százezreivel találkoztam, egerekkel, patkányokkal, nyulakkal, kutyákkal, birkákkal, disznókkal, lovakkal, oroszlánokkal, tigrisekkel és medvékkel. Ők nem szenvednek ínybetegségekben, de nem használtak fogselymet sem. Igaz, a leheletük nem éppen virágillatú, de az ínyeik egészségesek. Annak az oka, hogy az állatoknál nincs fogínysorvadás, ugyanaz: nincs kalciumhiányuk.

      Menjünk tovább, vegyük az ízületgyulladás problémáját. Emlékeznek, már szóba került a csirkeporc és a zselatin. Az ízületgyulladást 85%-ban az ízület csontvégeinek ritkulása okozza. Létezik közönséges ízületgyulladás ( artrítisz ), oszteoartrítisz, lumbágó, reuma, és mind a csontritkulás következménye.

     Tovább, magas vérnyomás. Az első, amit javasol az orvos: csökkenteni a sót az étrendünkben. Ezt mindenki tudja, mert nagyon régóta ezt sulykolják belénk. De jussanak eszünkbe a tehenek. Az első, amit a farmer a takarmányba tesz: egy darab só.

     Egyetlen farmer sem lesz versenyképes, ha nem ad sót a jószágának. Egyszerűen belehal az állatorvos számláinak látványába, meg fog őrülni. Nekünk pedig azt javasolják, hogy a só nem szükséges, sőt ártalmas, hogy elég az a sómennyiség, ami benne van a kenyérben, a salátában.

     Ne higgyék el. Képzeljék el, hogy egy orvos, aki 58 évet él, azt mondja: „ Ne egyenek sót, ne egyenek vajat", azok pedig, akik 120 évet élnek, a sót is, vajat is fogyasztják.

Próbáljanak választani.

Kialakítottam egy 5000 fős kísérleti csoportot, aki magas vérnyomásban szenvedtek, és naponta dupla adag kalciumot adtam nekik. 

     Néhány hét múlva abbahagytam a kísérletet, mert az alanyok 65%-ánál rendbejött a vérnyomás, csak a megduplázott kalciumadagtól. Amikor ezek a páciensek megjelentek a kezelőorvosuknál, az orvos felkiáltott: „ Ó! Milyen jó a vérnyomása, mit szedett?" „Kísérleten vettem részt, dupla adag kalciumot kaptam"- válaszolta a páciens. 

     A következő probléma az izomgörcs. Éjszaka felébred, és nem tudja megmozdítani a lábát. Mindannyian tapasztaltuk ezt. Ez általában a kalciumhiány jele.

     Következik a posztmenstruációs szindróma, lelki- fizikai állapot, amelyet hisztérikoektómiának szoktunk nevezni. A San Diego-i Kaliforniai Egyetemen a napi kalciumadag megduplázását javasolták, és a lelki és fizikai tünetek 85%-a megszűnt. 

      Az utolsó probléma, a derékfájás. Az amerikaiak 85%-a szenved derékfájásban, attól függetlenül, hogy számítógép előtt ülnek, teherautókat rakodnak, vagy buszt vezetnek. Ez egy nagy amerikai tragédia. Valójában a derékfájás a csigolya csontritkulása, függetlenül attól, hogy van probléma a porckoronggal, vagy nincs. Ha a porckorongnak nincs mibe kapaszkodnia, a csigolya elvékonyodik, elpusztul, különösen, ha még rézhiány is jelen van.

     Beszéljünk még a cukorbetegségről. Ezt a problémát mindenki ismeri, az Egyesült Államokban ez a harmadik leghalálosabb betegség. Olyan szövődményekkel, mellékhatásokkal jár együtt, mint a vakság, veseelégtelenség, különböző fokú szív- és érproblémák. Ha cukorbetegsége van, akkor átlagosan kevesebbet fog élni, mint az, akinek nincs.

     1957-ben  az állatorvosok megtudták, hogy a cukorbetegség megelőzhető és gyógyítható ásványok segítségével. Ez hivatalosan megjelent abban a szaklapban, amely a nemzeti orvostudományi intézményeket képviselte: „ a cukorbetegség megelőzhető és gyógyítható króm és vanádium segítségével."

      Csak a vanádium már magában is képes helyettesíteni az inzulint a felnőtt cukorbetegeknél, jelentette ki a Vancouveri Orvosi Egyetem és British Columbiai Egyetem Orvostudományi Intézete. Természetesen nem tudják az inzulin adagolását azonnal megszűntetni. Sokuknak ehhez 4-6 hónapra van szükségük, vagyis ez egy fokozatos folyamat, mialatt állandóan megfelelő mennyiségű krómot és vanádiumot kell szedni. Saját szememmel láttam, milyen jól működik ez páciensek százainál.

      Nagyon jó lenne, ha sikerülne nekem meggyőzni Önöket, hogy az ásványokat külön szedni kell, nem érdemes várni, hogy azok élelmiszerrel bejutnak a szervezetünkbe. Különösen nem kell függeni attól, ami be van csomagolva dobozokba, zacskókba, üvegekbe. 

Háromféle ásványi anyag van, amelyekre külön figyelmet kell fordítanunk.

Első típus: fém formájú ásványok. Ezeket általában kövekből nyerik ki. Felszívódásuk 8-12%. Ha elérjük a 25-40 éves kort, a felszívódásuk 3-5%-ra csökken.

      Nagyon rossz, ha olyasvalamit szedünk, mint a kalcium laktát, ami közönséges fém-ásvány. Tegyük fel, hogy 1000mg-os tablettákban van. Akik naponta 2 tablettát szednek, sokan mondták: „ Doktor úr, én nagyon sok kalciumot szedek. A rádióban hallottam egy adást az izületgyulladásról, és naponta 2000 mg kalciumot szedtem, de az nem volt jó hatással az ízületgyulladásomra, sőt rosszabbul lettem."

      Kérdezem: „ Pontosan milyen kalciumkészítményt szedett?" Válasz: „ Kalcium- laktátot." Hát itt van a hiba, mert ebből a mennyiségből csak 250 mg a fém-kalcium, a maradék 750 mg pedig laktóz és tejcukor. Ha figyelembe vesszük, hogy ebből csak 10%-ot tudunk hasznosítani, a 250 mg-nak a 10%-a 25 mg. Vagyis ha két tablettát szedünk belőle, akkor az nem 2000 mg kalcium, hanem csak 50 mg. Úgy néz ki, hogy a szükséges kalciummennyiség beviteléhez az ilyen tablettából naponta 90-et kell bevinnünk, minden evéskor 30-at. És ne felejtsük a maradék 59 ásványt.

    A 60-as években a mezőgazdaságban elkezdték alkalmazni a „ Cal added" ( kalcium hozzáadásával készült ) ásványokat.

    Ezek olyan fém-ásványok, amelyekben a fématom be van burkolva aminosavakkal, proteinekkel és enzimekkel. Ez a forma 40%-ig növeli a felszívódást. Éppen ezért vetette rá magát az ötletre az élelmiszeripar.

A harmadik csoport a kolloid-ásványok.

     Ezek rendelkeznek a legnagyobb abszorpciós képességgel, márpedig az abszorpció, a felszívódás érdekel minket elsősorban.

     A kolloid- ásványok 98%-ig felszívódnak, ami 2,5-szer több mint a „Cal added" ásványok, és tízszer több mint a fém-ásványok felszívódása. A kolloid-ásványok csak folyadék formában léteznek, és csak nagyon apró részecskékben, 7000-szer kisebbek a vörösvérsejtnél. Minden részecske negatív töltést hordoz, a vékonybél fala pedig pozitívat, elektromágneses mező keletkezik, amely a bélfal felé koncentrálja a fémrészecskéket. Mindez együttvéve 98%-os felszívódást eredményez.

     A növények nagyon érdekes szerepet játszanak a kolloid-ásványok keletkezésében. A szöveteikben alakítják a fém-ásványokat kolloid- ásványokká. Amikor elfogyasztjuk a növényeket, az ásványok felgyülemlenek a szervezetünkben, és hasznosítani tudjuk őket.

     De mivel a talajunkban nincsenek fém-ásványok, a termés sem tartalmaz elegendő mennyiségű ásványt. Minden hosszú életű ember, aki 120-140 évet élt, sok közös vonással rendelkezik. Mindegyik magashegyi falvakban élt 2500-4000 m magasan a tengerszint fölött. Lakóhelyükön évente kevesebb, mint 5 cm csapadék esik, vagy egyáltalán nem esik. Ezek nagyon száraz régiók. Mit gondolnak, hogy nyerik az ivóvizüket? Hóolvadásból. A víz, amely az örök hó alól folyik, nem annyira tiszta és átlátszó, ha pohárba töltjük, akkor sárgás-fehér vagy kékes-fehér színű. 60-72 ásványt tartalmaz.

     A Titikaka- tónál vagy Tibetben az ilyen vizet jégtejnek nevezik, és nem csak isszák, de ami sokkal fontosabb, öntözik a földjeiket is évről évre, nemzedékről nemzedékre már 2,5-5 ezer éve. És náluk nincs cukorbetegség, szívelégtelenség, magas vérnyomás, ízületgyulladás, csontritkulás, rák, szürke hályog, születési rendellenesség, börtön, kábítószer, adók, orvosok, és 120-140 évig is élnek betegség nélkül. Mit gondolnak, fontosak a kolloid-ásványok?

     És minden olyan nap, amikor nem vették be az ásványokat, lerövidítették az életüket néhány órával, vagy akár nappal. 

 

Gondolkozzanak ezen és legyenek egészségesek!

 

     Minden igazán magyaros étel alapja a vöröshagyma, esszük sülve-főve. Átható és megmaradó szaga miatt nyersen fogyasztjuk a legritkábban, de ha az egészségünkről van szó, érdemes időnként inkább a társaságról lemondani a vöröshagyma javára - vagy rávenni másokat is, hogy együtt hagymázzunk.

     A vöröshagymát (Allium cepa) nem csak élelmiszerként és fűszerként, de univerzális gyógyszerként is számon tartja szinte minden kultúrkör. Egyik legjobb tulajdonsága, hogy könnyen hozzáférhető: sokféle színárnyalatban és formában, de gyakorlatilag a világon mindenütt megterem. Jellegzetes illatát és ízét bizonyos kénvegyületeknek köszönheti, tartalmaz B1-, B2, C- és E-vitamint, de van benne kálium, kalcium, vas, jód, foszfor, szelén és cink is. Fertőzések kezelésére és megelőzésére több ezer éve használja a népi gyógyászat, de ma már tudományosan is bizonyított tény, hogy baktériumölő hatásban a fokhagyma mellett a vöröshagyma a leghatékonyabb növény.

     Kedvező tulajdonságai nagyobb részét minden elkészítési formában megtartja, de mint sok más zöldség, a hagyma is nyersen fejti ki a legkedvezőbb módon hatásait. Főként a téli, náthás, megfázós időszakokban jut sokaknak eszébe nagymama hagymatea-receptje, és ez nem véletlen. Mivel a hagyma rendkívül jó nyákoldó hatású, enyhíti a köhögést, illóolajaival pedig orrdugulás ellen is hatékony. Elég, ha becsukott szemmel frissen vágott hagymát szagolgatunk egy-két percig.

     Asztmás állapotokban is bizonyítottan segít átjárhatóbbá tenni a légutakat, oldja a hörgők görcseit, ráadásul az immunrendszert is erősíti, így gyorsítja a felépülést. Arra azonban vigyázni kell, hogy összességében erős melegérzetet vált ki a szervezetben, ezért lázas állapotban belsőleg alkalmazva inkább kellemetlennek érződik a hatása.

     A hagyma az emésztésre is jótékonyan hat, mivel segíti a zsírok lebontását. Nem véletlen, hogy a szántó-vető parasztok egész oldal szalonnákat nyugodtan befalatoztak, ha bőségesen volt hagyma is mellé. Több olyan hatóanyaga is van, amely az inzulinkiáramlást serkentve mérsékli a vércukorszint megemelkedését az étkezés után. Mivel fokozza az emésztőnedvek termelését, nem csak étvágygerjesztő hatású, de a bélgörcsöket is oldja - emésztési problémáknál azonban ügyelni kell a mennyiségre, nagyobb adagban már puffadást okozhat és epehajtó hatása is jobban megnyilvánul.

     A hagyma a szív- és érrendszerre is kedvező hatást fejt ki: nyersen fogyasztva meggátolja a koleszterin-lerakódást, így véd a vérrögképződések és a magas vérnyomás ellen, vagyis megelőzhet rengeteg keringési rendellenességet.

    Egyre több kutatás bizonyítja azt is, hogy a rákos megbetegedések kivédésre is érdemes hagymát enni. Kénes vegyületei ugyanis gátolhatják egyes tumorsejtek növekedését, míg bizonyos fitovegyületei olyan enzimeket hoznak létre a májban, amelyek egyes rákkeltő anyagokat ártalmatlanná tesznek vagy kiürítenek a szervezetből.

Keresés